„Mindenkit váratlanul ért, hogy kitört a fegyveres konfliktus, ez a téma most mindent felül ír, mindenki erről beszél, úgy ahogy korábban a covid-járványról” – mondta a Mandinernek Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója. „Ilyen konfliktusok esetén pedig az emberek a stabilitás irányába mozdulnak, nem akarnak változást és bizonytalanságot” – folytatta az elemző, hozzátéve, ezt a stabilitást az emberek jelenleg a kormányoldalon találják meg.
Ahogy kitért rá, a Századvég által közölt közvélemény-kutatások is azt mutatják, a társadalom többsége osztja a kormány álláspontját: ki kell maradni a háborúból és nem kell sem katonákat, sem fegyvereket küldeni a térségbe.
A kormány politikájának messze a Fidesz táborán túlnyúló támogatottsága van
– mutatott rá Kiszelly.
Márki-Zay Péter kijelentései kapcsán megjegyezte: „egy államférfi először gondolkodik és aztán beszél. Nála azonban ez fordítva működik. Ebből is látszik, hogy nincs kész egy ilyen szerepre”. Az elemző szerint MZP tulajdonképpen következetesnek is mondható, hiszen egy olyan koalíció élén áll, amelyet csak az Orbán-gyűlölet, a hatalom- és pénzéhség tart össze. Ebben a háborús helyzetben is az Orbán-ellenességhez keresnek érveket, erre futtatnak ki mindent. Ennek az is az oka ugyanakkor, hogy nem beszélhetnek a saját programjukról, így például arról, hogy adót emelnének, ha hatalomra kerülnének.
Kiszelly szerint az Orbán-Putyin barátság témájának erőltetése nem hat, hiszen minden nyugat-európai ország kapcsolatot tart az oroszokkal és Putyinnal. „Ha a fegyveres ellentét elhúzódik, az lefagyasztja a kampányt, ezt látjuk már most is” – jelentette ki kérdésünkre.
Ebben az esetben a választás során a háborúhoz való hozzáállás meghatározó lesz.
Elképzelhetőnek nevezte, hogy a választási hajlandóság is csökkenni fog és még inkább a törzsszavazók voksai döntenek majd. Az elemző megjegyezte, most a Békement is új értelmet nyer.
Az ellenzék a tényekkel is hadilábon áll
Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója azt emelte, ki, hogy ez már a sokadik olyan válsághelyzet, amellyel Orbán Viktor kormányának szembe kell néznie, és eddig mindegyiken sikerült úrrá lennie. „Orbánék felelős kormányként viselkednek, azt teszik, amit kell, minden forgatókönyvre felkészülve. A konfliktusból pedig nem csinálnak kampánytémát” – hangsúlyozta Boros Bánk. Szerinte ahogy korábban, most sem ideológiai alapon közelítik meg a külpolitikai kérdéseket, hanem pragmatikusan, érdekalapon, vagyis azt nézik, mi az ország, a nemzet érdeke.